Bemutatkozás

Dr. Mezei Mónika

Életem korai szakaszában érlelődött bennem a gondolat,hogy szeretnék az embereknek segíteni és betegekkel foglalkozni, amely vágyam meg is valósítottam, így 1993-ban általános orvosi diplomát szereztem Szegeden.

2000-ben csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsgát tettem.

Az egyetem alatt is tüdőgyógyászati témákban szorgoskodtam, ezért természetes volt ezirányú továbblépésem, 2003-ban gyermektüdőgyógyászati képzésem is meglett.

Alternativ gyógymódként 2014-től foglalkozom a NES terápiával és NES miHealt-tel is.

Eddigi munkám során komoly kihívásoknak feleltem meg, feladataim komplex és önálló munkavégzést igényeltek. Szakmailag szerencsésnek érzem magam, mert mindig valami újat kell megtanulnom, ami természetesen hozzájárul ismereteim bővítéséhez.

Szakmai pályafutásom során betöltött munkaköreimben szerzett széleskörű tapasztalatom és tudásom biztos alapot jelent a magas színvonalú, eredményes munkavégzéshez. Betegekhez való viszonyom maximálisan emberi, tudásom legjavát próbálom mindig, minden időben számukra biztosítani, segíteni őket a helyes utat megtalálni, egészségüket helyreállítani, illetve megőrizni.

Kezelések Kapcsolat
intro